4.Rész

*Hope szemszöge*
Másnap reggel Harry ágyában ébredtem.Felkeltem.Marie-t megakartam etetni,de sehol sem volt.
Sírva futottam föl az emeletre.
-Harry...!-nem tudtam megszólalni mert csuklott a hangom.
-Nyugi! Mi a baj?
-Marie....ELMENT!-mondtam az utolsó szót ordítva.
Harry probált vigasztalni ezekkel a szavakkal: "Nyugalom! Vissza jönn mit bármelyik kutya!"

"Nyugi! Ssshhhh....olyan mint más kutya!"

De tudtam,hogy Marie nem olyan mint a többi állat.Hű volt velem,becsületes,jókedvű....és most elment. SEGÍTSÉG! Miért pont velem történik ez?! Az életem egy katasztrófa volt.
-Hope,felhívom Luke-ot.Jó?-kérdezte
-J-jó!-mondtam könnyes szemekkel.Megint ugyanaz maradtam. Depressziós.
-Hallo? Luke baj van!.....-mondta. Harry mindent elmondott részletesen Luke-nak.
-Na?
-Luke azt mondta,hogy keressük ott ahol nagyon szeret lenni.-mondta Harry komolyan
Luke-ban nincs semmi tisztelet! Amikor neki van baja segítek!Amikor meg nekem van ő meg sem mozdul már! Bárcsak a múltban lennék!
Elkezdtük keresni.Mindenhol megnéztük,de sehol sincs.
-Végleg elment....MIÉRT?!-mondtam depressziósan.
-Nyugi! Visszajön!
-NEM!Harry ez nem úgy megy,hogy csettintesz,s itt lesz a kutyám! NEM!Volt neked már valaha állatod?Szeretted úgy,mint én? NEM! Ő volt az egyetlen akiben megbíztam!....és most elment...itt hagyott...egyedül.-mondtam sírva
-Nem vagy egyedül itt vagyok én meg Luke.
-Luke nem is foglalkozik velem.
-Ezt miért mondod?
-Nem  vetted észre?! Luke még a p*csáját sem mozdítja meg,hogy segítsen!
Harry csak fel alá járt én meg sírtam.Egyszer csörög a telefonom,Luke hívott.Kinyomtam.Amit nem tesz meg egy barátért azt én sem teszem!
-Na menjünk lefeküdni!-mondta Styles álmosan
-N-nem.
-Hope én felmegyek ok?
-O-oké.
Harry félúton megállt,s rám nézett.Látszott az arcán,hogy sajnál.
*Harry szemszöge*
Szegény Hope. Az a Luke gyerek nagyon bunkó vele,de én ezt nem hagyom annyiban...
*Hope szemszöge*
Este a garázsban aludtam el.Reggel valami nyalogatott...Talán egy kutya volt.Az ám',de nem is akár milyen...Marie volt az!
-MARIE!-öleltem meg a nyakánál fogva
Felnéztem,de hamar le is.Luke volt az. Ő?! Ő hozta el ide Marie-t?!
-Szia!-mondta
Nem válaszoltam vissza.
-Mi a baj?-kérdezte furán
-Hogy mi a bajom?! Nem gondolod Luke Hemmings,hogy ez a pofátlanság teteje?!Azt a rohadt seggedet nem tudod ide vonszolni?!Harry felhívott igen,de te még arra sem voltál képes,hogy át jöjjél hozzánk segíteni!Ohh...bárcsak a múltban lennék...ott más voltál.Mindig segítettél! Nem úgy,mint most!
-Hát...
-Ja persze Marie is nálad volt mi?! És nem is szóltál nekem,hogy ott van?!
-Igazából...
-Várj ne mondj semmit.Luke Hemmings ettől a perctől fogva vége a barátságunknak! Takarodj! TAKARODJ INNEN!-mondtam ordítva
-Jól van Hope.Ennek vége,de azt megígérem...ha te segítséget kérsz tőlem azt sohasem csinálom meg!-mondta nyugodtan. Luke sietve beszállt a kocsiba,s elsuhant.Elkezdtem sírni.Harry nem volt itthon nem hallott semmit.Marie nyüszíteni kezdett,s fejét a térdemre hajtotta.
*Luke szemszöge*

"Pont vége volt a szólómnak,amikor észre vettem valakit"

 Miért?! Igaza volt Hope-nak hülye,bunkó,köcsög voltam. De miért állít nekem ilyeneket?Ohhh...bárcsak a múltban lennék.Koncertünk volt.Egyáltalán nem volt kedvem elmenni koncertre.Pont vége volt a szólómnak,
amikor észrevettem valakit...